Csendesen beolvasztják a magyarokat?

Forrás: MTI

A beolvasztás csendes politikáját választotta a szlovák kormány a következő évekre a Magyar Koalíció Pártja szerint, ugyanis Robert Fico kabinetjének pénteken jóváhagyott kormányprogramja nem veszi figyelembe a kisebbségek valós helyzetét, és alig tartalmaz konkrétumokat.

„Az egész dokumentum egyetlen konkrétuma, hogy számol a kisebbségekért és a polgári társadalomért felelős kormánybiztos hivatalának létrehozatalával” – mondta el az MTI-nek Berényi József a kormányprogram kapcsán hétfőn.

„Robert Fico és kormánya tudatában van annak, hogy a mai jogszabályok és intézményi keretek között a szlovákiai magyar közösség megszűnésre van ítélve. Ezért sem helyez kilátásba jogfosztást, de jogbővítést sem” – mondta el Berényi. Hozzátette: a kormányprogram nem tesz említést arról sem, hogy a kabinetnek a következő években szándékában állna átvenni több nemzetközi szervezet ajánlását.

Mivel az MKP szerint Szlovákia ezzel újra semmibe veszi az EBESZ és az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait – az átfogó kisebbségi törvény elfogadását, a kisebbségek nyelvhasználati jogának bővítését –, ezért a párt levélben fogja tájékoztatni az említett két szervezet illetékes tisztségviselőit az ajánlások figyelmen kívül hagyásáról.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!