Csökkenő szegénység, növekvő bérek: Magyarország élen jár a szegénység visszaszorításában

Az Eurostat 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagy mértékben csökkent volna a szegénység - erről beszélt Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

kdnp.hu – MTI

„Mi voltunk a legjobbak, mi tudtuk legjobban visszaszorítani a nélkülözők arányát" - értékelte Magyarország teljesítményét uniós összehasonlításban a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
    
A súlyos anyagi nélkülözésben élők száma 2004-ben 2,2 millió volt, ami 2007-ig ugyan 1,7 millióra csökkent, ám azután 2012-ig 2,7 millióra emelkedett, majd hozzávetőleg felére csökkent 2016-ig - fejtette ki a szakértő.
    
A gazdasági helyzet romlása Magyarországon már a 2008-as világgazdasági válság előtt, 2006-tól érezhető volt, csökkent a foglalkoztatás és a reálbérek szintje, a munkanélküliség pedig nőtt. Ez a folyamat 2010-ben megállt és 2012-től elindult a bérek emelkedése - tette hozzá Szalai Piroska.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!