Csonka iskola az, amelyik nem nevel

Forrás: MTI

Ez a száz esztendős iskola azt üzeni nekünk, hogy a legfontosabb a nevelő ember, a pedagógus, mert csonka iskola az, amelyik nem nevel – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Kiskunhalashoz tartozó egykori kígyós-gárgyáni iskola centenáriumi ünnepségén. Ebben az iskolában tanított az egykori iskolarádióból és az iskolatelevízióból országos ismertségre szert tett Benedek István.  

Nem iskola az, amelyik csak oktat – hangsúlyozta Lezsák Sándor az 1913-ban alapított, egykor Kígyós Puszta I. számú általános iskolának nevezett intézmény udvarán tartott megemlékezésen, amelyen az 1998-ban végleg bezárt intézmény egykori diákjai és pedagógusai vettek részt.  

Az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: ne higgyenek azoknak, akik azt mondják, hogy egy kis iskola nem lehet színvonalas. Emlékeztetett arra, hogy a kígyósi iskolában, ahol az alsó és a felső tagozatos diákokat is összevontan tanították, képesek voltak olyan oktatási eszközöket készíteni, amelyek segítettek a tananyag elsajátításában a diákoknak.  

Kell a számítógép, de kell a nevelő ember, mert minden gyermekben van tehetség, minden gyerekben van képesség – fogalmazott a politikus.  

Lezsák Sándor Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert idézte, aki szerint az iskola akkor van jó helyen, ha a gyerek gyalog is el tud menni oda.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!