Dávid Ibolya alelnök lesz a DK-ban?

Forrás: mno.hu

Az utóbbi napok nyilatkozataiból egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Dávid Ibolya, az MDF csúfosan megbukott elnöke a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióban folytatja pályafutását. Az MNO-nak név nélkül nyilatkozó informátor szerint Dávid a DK alelnöki vagy társelnöki pozícióját kaphatja meg, de olyan alternatíva is fölmerült, hogy Bokros Lajos EP-képviselővel közösen hoznak létre egy új pártot. A forrás szerint az MDF volt elnöke az utódpártot, a Jólét és Szabadságot is megkereste, de ott elutasították az esetleges együttműködést.

Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke korábban ingerülten tagadta meg a választ a Hír TV azon kérdésére, amely szerint igaz-e, hogy a jövőben a Demokratikus Koalíció soraiban kíván politizálni. Leszögezte, nem nyilatkozik a televíziónak, mert az elveivel nem fér össze – minderről a Magyar Nemzet április 26-i száma tájékoztatott annak kapcsán, hogy a bukott pártelnökről egyre többen beszéltek úgy, hogy hamarosan a DK soraiban találkozhatunk vele.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!