Demonstrációk a közszférát érintő megszorítások ellen

<em>Forrás: MTI</em>

Mintegy 30 szakszervezet csatlakozott ahhoz a demonstrációhoz, amelyet szombaton tartottak a kormány közszférát érintő, tervezett megszorító intézkedései ellen Budapesten. A Hősök terén a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének több ezer tagja gyűlt össze szombaton délelőtt. Az oktatási tárca épülete előtt pedig több ezer pedagógus, oktatásban dolgozó tiltakozott, ezen kívül még három helyen gyülekeztek a szakszervezeti tiltakozás résztvevői. A demonstrálók követeléseiket különböző petíciókban foglalták össze. A közszolgálatban dolgozók 23 fős szakszervezeti delegációja a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának adta át követeléseit.

A demonstráló pedagógusok nevében Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta: elég volt, elfogyott a türelmük, a megértésük. Hozzátette: nem kívánnak több áldozatot hozni mások helyett. - Nincs erős Magyarország jól működő közszolgálat, jól működő óvodák, iskolák nélkül, alulfizetett és agyonterhelt pedagógusokkal - mondta. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, nem engedhetik, hogy a válságot a közszolgák, a nyugdíjasok szenvedjék el. Az ágazat jövőre nominális bércsökkenés elé néz - mondta.

A kormány a követelések közül kész minden olyat teljesíteni, amely az Országgyűlés által kedden elfogadott költségvetési keretszámok határán belül marad. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!