Deutsch Tamás: Elindult a brüsszeli „füllentéscunami”

A Fidesz szerint bár Brüsszel tagadja, de már tavaly decemberben elfogadta az Európai Parlament a migránsvízumról szóló előterjesztést.

kdnp.hu – Magyarnemzet

Deutsch Tamás, a párt európai uniós képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten azt mondta, brüsszeli „füllentéscunami” indult el, a brüsszeli bürokraták megpróbálják letagadni a migránsvízum bevezetésére vonatkozó előterjesztést.

A valóság a képviselő elmondása szerint az, hogy az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőinek támogatásával 2018. december 11-én a parlament elfogadta a „migránsvízum” bevezetését célzó előterjesztést. Ezzel egy olyan rendszert hoznának létre, amely szerint az unió tagállamának nagykövetségén jogosult egyszeri belépésre jogosító vízumot kapni még a menedékkérelmi eljárás lefolytatása előtt.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az unióba érkező bevándorlók 90 százaléka gazdasági bevándorló volt az elmúlt 3,5 évben. A brüsszeli bürokraták úgy akarják legalizálni a folyamatot, hogy a gazdasági bevándorlókat menekülteknek akarják „kikiáltani”, ezzel a mostani menekültkérelmek elbírására vonatkozó rendszert teljesen felborítanák.

Mint kifejtette: a gazdasági bevándorlókra vonatkozó szigorú szabályok helyett a menekültekre vonatkozó megengedőbb szabályokat akarják alkalmazni. Ez

Deutsch Tamás elmondása szerint nem csak veszélyes, de katasztrofális elképzelés. Hozzátette: Afrikában 70 millió ember van úton, akik az unióba akarnak bejutni, ez az intézkedés meghívólevél számukra.

A képviselő közölte: a Fidesz-KDNP és a kormány álláspontja, hogy nem menedzselni kell a bevándorlást, vagy jogi „hókuszpókuszokkal” legálissá, könnyebbé tenni, hanem nemet kell rá mondani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!