A Diákhitel Központ 40 milliárd forintos kötvényprogramot hirdetett

Forrás: MTI

A Diákhitel Központ 40 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot hirdetett 2012. december 31-ig, minimum egy, maximum 10 év futamidővel – jelentette be a Diákhitel központ Zrt. a BÉT honlapján hétfőn.

A fix vagy változó kamatozású kötvényeket egy vagy több sorozatban, a sorozaton belül több részeltben bocsátják ki. Csak forintban hozhatók forgalomba a kötvények aukciós eljárásban a végleges feltételek szerint.

A program során kibocsátott kötvényeket bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére és sorozatonként legalább három forgalmazó a bevezetés napjától legalább egy évig árjegyzési kötelezettséget vállal.

A kibocsátási alaptájékoztató a kockázatok között említi többek között azt, hogy bár a 2012. évi költségvetési törvény alapján a magyar állam készfizető kezességet vállal a diákhitelezési rendszer finanszírozására kibocsátott kötvényekre, a kezességre vonatkozó törvényi szabályozáshoz még nem készültek el a részletszabályok.

Ugyancsak a kockázatok között szerepel az, hogy a 2011 végén elfogadott új nemzeti felsőoktatási törvény alapján várható ugyan a hallgatói hitelrendszer bővítése, de nem becsülhető meg a felvevők száma és a majdani visszafizetési hajlandóság sem.

Az alaptájékoztató szerint 2012. szeptember elsejétől a felsőoktatásban bevezetendő új finanszírozási formákhoz illeszkedően a Diákhitel Központ alapvetően kétféle hitelterméket nyújt: szabad felhasználású, a felsőoktatásban való részvételhez kapcsolódó megélhetési költségeket finanszírozó, illetve a teljes vagy a részleges képzési önköltséget finanszírozó hitelterméket. A hitelrendszer ennek alapján két elkülönülő kockázatközösséggel működik, nyereség nélkül, de önfinanszírozó módon.

Jelentős eltérés a korábbiaktól – olvasható a kibocsátási alaptájékoztatóban az is, hogy az ügyfeleknek járó általános állami kamattámogatás már a folyósítás napjától folyamatosan érkezik a Diákhitel Központhoz, ami csökkenti a hallgatók végzéskori eladósodottságának mértékét és a folyamatos cash-flow-val mérsékli a külső finanszírozási igényt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!