Dicséret Brüsszelből

Forrás: MTI

Nyílt napot, szabad látogatási programsorozatot rendeztek az Európai Unió brüsszeli központi épületeiben szombaton. Ez alkalommal Herman Van Rompuy, az EU állam- és kormányfői tanácsának állandó elnöke az unió soros elnökségének, Magyarországnak a tevékenységét is méltatta.

Az uniós tagországok kormányait képviselő tanács, a választott képviselőkből álló Európai Parlament, valamint az uniós végrehajtó szerv, az Európai Bizottság épületeit a nyárias időben az idén is több ezer érdeklődő kereste fel az EU ünnepnapjához, május 9-hez kapcsolódó rendezvénysorozat keretében. A tanácsban ezúttal a soros elnök Magyarországé volt a főszerep. A Justus Lipsius németalföldi humanista gondolkodóról elnevezett épületben számos magyar stand működött változatos programokkal.

Az érdeklődők egyebek között hologramot láthattak Szent István király koronájáról, megtekinthettek több magyar témájú kulturális és történelmi kiállítást, nemezelési bemutatót, s megnézhették az ugyancsak diákok készítette elektromos autót. Üzenem Európának címmel gyermekrajz-kiállítást is rendeztek, továbbá a legkisebbek őshonos magyar állatfajokat is megismerhettek plüssállatok formájában. Folklórműsor keretében a látogatók hagyományos magyar népzenét és táncokat élvezhettek, valamint táncházban vehettek részt. A gasztronómiai bemutatón a magyar borok mellett pogácsával, kolbásszal és téliszalámival, valamint kürtőskaláccsal kínálták a látogatókat.

Vargha Ágnes nagykövet kíséretében meglátogatta a magyar standokat Herman Van Rompuy EU-elnök is, aki egyebek között elmondta, hogy szorosan együttműködik a magyar EU-elnökséggel az uniós munkában. A flamand politikus egyúttal méltatta Magyarország elnöki tevékenységét. A Los Angeles-i magyar főkonzulátus kezdeményezésére – amely a jelenlegi fél év folyamán az EU-elnökség nevében is fellép – tíz, az Egyesült Államok nyugati régiójában található amerikai szövetségi állam kormányzója nyilvánította május 9-ét Európa-nappá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!