Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle

Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle - írta Christian Ortner, a Die Presse újságírója.

kdnp.hu – MTI

Ma már magától értetődőnek tűnik, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni. Görögországnak nemcsak joga, de kötelessége is rendőri, szükség esetén katonai hatalommal megvédeni határait a szabálytalanul érkező migránsokkal szemben - közölte.
    
Christian Ortner emlékeztetett: több politikus, például a szociáldemokrata párt vezetője és a zöldpárti alkancellár is hangosan és érthetően kimondta, hogy „az EU külső határait meg kell védeni".
    
Az újságíró politikai szempontból tanulságosnak nevezte, hogy 2015-ben az EU-ban még csak egyetlen kormányfő, Orbán Viktor fogalmazta meg ezeket a gondolatokat, és ennek értelmében következetesen védte hazája, egyben az EU külső határait.
    
Ma már vitathatatlan, hogy akkoriban Orbán Viktor volt az egyetlen kormányfő, aki felismerte a problémát, helyes következtetéseket vont le, és megvalósította elképzeléseit, bár Európa a legkeményebben ellenállt. Akkoriban ugyanazt tette, amit ma Görögország a görög-török határnál: ragaszkodott a határok megerősítéséhez és szükség esetén rendőrökkel való biztosításához - közölte Christian Ortner.
    
A hála nem jellemző a politikára. Az EU - azon belül Németország és Ausztria - ugyanakkor bocsánatkéréssel tartozik Orbánnak. Tartoznak azzal a beismeréssel is, hogy tévedtek, és a magyar miniszterelnöknek volt igaza - áll a cikkben.
    
Christian Ortner felsorolt több politikust, aki szerinte bocsánatkéréssel tartozik: Angela Merkel német kancellárt, Werner Faymann volt osztrák kormányfőt és Jean Asselborn luxemburgi szociáldemokrata politikust.
    
Orbán Viktor volt az egyedüli, aki azt tette, ami a kötelessége: minden erővel megvédte a határokat - írta a cikk szerzője.
    
Ha Európa, Németország vezetése alatt, ugyanúgy cselekedett volna, mint Orbán Viktor, akkor az EU-ban nem erősödött volna meg a jobboldali szélsőségesség, nem nőtt volna a dzsihadista merényletek száma, és az akkori bevándorlási hullámra fordított hatalmas összegek is megmaradtak volna - közölte Christian Ortner.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!