Dilettantizmus2: jól jártak a bliccelők

Forrás: hirszerzo.hu

Több tízmillió forint bevételkiesést okozott, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság januárban lényegesen kevesebb autót állított és büntetett meg, mint egy évvel korábban az Állami Autópálya Kezelő – írja a Népszabadság.
hirdetés

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint szétverte az autópályadíj-ellenőrzés – zavarokkal, de működő – rendszerét az Országgyűlés azzal, hogy a közúti közlekedési törvény módosításával a feladatot az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-tő, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kezébe adták, de nem biztosították ennek feltételeit.

A közlekedési hatóság lényegében semmit nem kapott feladataihoz. Az NKH-nak beígért 2,5 milliárd forint csak február közepén érkezett meg számlájára. A valamennyi fizetős utat és a határállomásokat figyelő kamerás rendszere pedig csupán terv maradt: a 17 milliárd forintos beruházással kiépítendő Nagy Testvér nem kapott szabad jelzést a kormánytól.

A lap szerint ennek a következménye, hogy tizedannyi autót tartóztattak fel és hatod annyi bliccelőt bírságoltak meg az NKH ellenőrei az idén januárban, mint egy évvel korábban az ÁAK mobil csoportjai.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!