Dokumentumok bizonyítják Bajnai Gordon felelősségét a Hajdú-Bét-ügyben

Forrás: MTI

A Fidesz szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Bajna Gordon „nyakig benne volt a Hajdú-Bét-ügyben” és állításával ellentétben tudomása volt a cég rossz gazdasági helyzetéről annak csődje előtt is – jelentette ki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella a Fidesz szóvivője.

Az egyikbemutatott dokumentum szerint Bajnai Gordon, aki egyébként a Hajdú-Bét többségi tulajdonosa, a Wallis Rt. vezérigazgatója is volt, egy kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi offshore cég kézbesítési megbízottja volt Budapesten 2002 áprilisa óta. A másik dokumentum szerint egy ügyvédi iroda már 2003 októberében arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy kezdeményezték a Hajdú-Bét felszámolását és arra kéri a tulajdonosokat, hogy éppen ezért semmilyen jogügyletbe ne fogjanak bele.

A Fidesz szóvivője szerint „tragikomikus”, hogy Bajnai Gordon állítása szerint a többségi tulajdonos vezérigazgatójaként és egy kisebbségi tulajdonos megbízottjaként nem volt tudomása a Hajdú-Bét csődközeli helyzetéről, illetve nem volt befolyása a cég sorsára.

„Bajnai Gordon tagadhat, fenyegetőzhet, de egyre több bizonyíték van arra, hogy legalább erkölcsileg felelős 500 magyar gazda tönkretételében” – f ogalmazott Selmeczi Gabriella.

A Fidesz éppen ezért azt szeretné tudni Bajnai Gordontól, hogy továbbra is tagadja-e, hogy egy ciprusi cég kézbesítési megbízottja volt, hogy a Hajdú-Bét-ügyében hozzá bármilyen információk, dokumentumok eljutottak, illetve hogy erkölcsi felelőssége van a gazdák csődjében?

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!