Dömötör Csaba: pár héten belül indul a nemzeti konzultáció

A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Tatán, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) hagyományos őszi találkozóján.

kdnp.hu – MTI

családtámogatási rendszer eddigi eredményeit sorolva elmondta: eddig 83 ezren vették igénybe a csok-ot, adókedvezmények formájában 1900 millió forint maradt a családoknál, és másfélszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma.

Talán ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy megnövekedett a gyermekvállalási kedv – jegyezte meg.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke elmondta, hogy a mostani már a harmincadik őszi találkozója egyesületüknek. Ezek az együttlétek egymás kölcsönös megismeréséről, a régi kapcsolatok ápolásáról, és a mindenkori vendéglátó település értékeinek felderítéséről, a könnyed szórakozásról szólnak, céljuk pedig az, hogy bebizonyítsák: nagycsaládban élni jó.

A családok érdekvédelmét is ellátó Nagycsaládosok Országos Egyesülete 1987-ben alakult, jelenleg az egész országban több mint 200 helyi közösséggel és mintegy 12 000 tagcsaláddal rendelkezik, Facebook oldaluknak 8000 követője van.

Az országos munkát hat regionális központ segíti. Önkénteseinek száma megközelíti az 1500-at.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!