Donald Trumppal tárgyalt telefonon Orbán Viktor

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

kdnp.hu – MTI

A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. 

Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé. 

A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi Magyarország határait. 

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul – mondta el Szijjártó Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!