Egy családi házban folytak a tárgyalások, a résztvevők nem nyilatkoztak

Forrás: MTI

Egy budapesti családi házban folytatták az egyeztetést szombaton az ellenzéki összefogásban érdekelt pártok vezetői, köztük Mesterházy Attila (MSZP), Bajnai Gordon (Együtt-PM szövetség) és Gyurcsány Ferenc (DK), a megbeszélést a szocialisták készítették elő – értesült az M1 Híradó; a hírműsornak a résztvevők érdemben nem nyilatkoztak. 

Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója csak szűkszavúan nyilatkozott az ott elhangzottakról a hírműsornak, amikor távozott a többórás megbeszélésről. Szigetvári Viktortól, az Együtt-PM társelnökétől a Híradó szerette volna megtudni, igazak-e azok a sajtóban megjelent hírek, miszerint továbbra is problémájuk van Gyurcsány Ferenc személyével kapcsolatban, ő annyit közölt, semmi olyanról nem szeretne beszélni, ami nem a nyilvánosságra tartozik. „Orbán Viktor az ellenfelünk, nem egymás ellenfelei vagyunk, vannak feltételei a tárgyalásokban való megállapodásnak” – tette hozzá.  

A Híradó Niedermüller Pétertől, a Demokratikus Koalíció alelnökétől is kérdezte, hogy Gyurcsány Ferenc szerepvállalásával kapcsolatban meg tudtak-e állapodni, de ő azt állította, hogy nem is tárgyalt senkivel. A DK másik alelnöke, Molnár Csaba szerint viszont jól haladnak a tárgyalások, de Gyurcsány Ferencről ő sem akart nyilatkozni.  

A hírműsor szerint a három pártvezető az egyeztetés után vélhetően a hátsó bejáraton távozott az egyeztetésről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!