Egy második Tavares-jelentést fogadtak el az EP-ben

Forrás: MTI

A Fidesz második Tavares-jelentésnek tartja a magyarországi helyzetről szóló, az Európai Parlamentben (EP) szerdán elfogadott határozatot, ugyanakkor üdvözli, hogy az Európai Néppárt kiállt a magyar kormánypárt mellett – mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.

„A második Tavares-jelentést (...) úgy sikerült elfogadni, hogy összefogtak a liberálisok, baloldaliak, zöldek, kommunisták”, és így többségbe kerültek, hiába a néppárté a legnagyobb frakció az EP-ben – mondta Gulyás Gergely. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem igazolódott be az „a magyar baloldalon megfogalmazott remény”, hogy a néppárt kihátrált volna a Fidesz álláspontja mögül. „A néppárt kiállását egyértelműen üdvözöljük” – jelentette ki.

A fideszes politikus idézte a strasbourgi szavazati arányokat, azaz hogy a határozatot 362 igen szavazattal, 247 ellenében, 88 tartózkodás mellett fogadta el az EP. Ezzel kapcsolatban jelezte: az Európai Néppártnak 220 képviselője van az EP-ben, vagyis a nem szavazatok száma meghaladta a néppárti frakcióban ülők létszámát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!