Egyesületet hoznak létre a Békemenet szervezői

Forrás: MTI

A kormány és a miniszterelnök mellett kiálló egyesületet hoznak létre a január 21-i Békemenet szervezői, akik szerint továbbra is meg kell védeni a magyar demokrácia vívmányait, az ország szuverenitását.  

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a Békemenet Magyarországért Egyesület alapítói által tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az egyesület létrehozásával a Békemenet résztvevőit és szimpatizánsait kívánják mozgósítani, mivel nem számítanak arra, hogy a jövőben csillapodnának a Magyarországgal szembeni külföldi támadások. Mint mondta, Európában az elmúlt időszakban egy „marxista ellenforradalom” zajlik, Brüsszel „torz érzékenységét” pedig jól jellemzi, hogy míg a „Gyurcsány-kormány köztörvényes bűntettei” semmilyen reakciót sem váltottak ki, addig az Európai Unió most megfenyegette Magyarországot és velünk akar példát statuálni.  

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországról nézve „egyre nehezebb szeretni az Európai Uniót”, amely nem érti, minél többet „vegzál minket”, annál nagyobb lesz bennünk a „kuruc ellenállás”. Megjegyezte, nem zárható ki, hogy új egyesületük március 15-én tartja következő megmozdulását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!