Egyházi kezelésbe kerülnek iskolák Miskolcon is

Forrás: MTI

Általános iskolák, középiskola és óvoda kerül egyházak fenntartásába Miskolcon, erről döntött a városi önkormányzat közgyűlése - közölte Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester. A csütörtöki döntés értelmében az evangélikus egyház az Istvánffy Gyula Általános Iskola, a görög katolikus egyház a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola, a római katolikus egyház pedig a Vörösmarty Általános Iskola és a Weöres Sándor Óvoda fenntartója lesz szeptembertől. Elmondta azt is: 2010 októberében az egyházak keresték meg az önkormányzatot ezzel a szándékkal, olyan iskolák iránt is volt érdeklődés, ahol sok halmozottan hátrányos helyzetű gyerek tanul. Megjegyezte, hogy a választás lehetőségét mindenkinek biztosítják; aki a továbbiakban világi iskolában, óvodában kíván dolgozni, illetve ilyen intézményekbe járatná gyerekét, az természetesen megteheti. Zsiga Marcell fideszes alpolgármester arról beszélt, hogy az egyházak vállalták: az iskolák által korábban kötött kötelezettségeket megtartják, a létesítményeket fejlesztik, felújítják, s tovább foglalkoztatják a dolgozókat. Azzal, hogy ez a négy intézmény egyházi kezelésbe kerül, több milliárd forintot takarít meg Miskolc, ezt a pénzt az oktatás minőségének javítására fordítják a tervek szerint.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!