Együttműködési megállapodást kötött a nemzeti vagyonkezelő és az ORÖ

Forrás: MTI

A romák foglalkoztatásának elősegítéséért együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ).

A vagyonkezelő MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az együttműködés elősegíti a kormány és a kisebbségi önkormányzat között 2011-ben született keretmegállapodás céljainak megvalósítását.

A megállapodás értelmében az MNV felméri, hogy a közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, legalább többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál tudnának-e foglalkoztatni hátrányos helyzetű romákat állandó vagy szezonális jelleggel; emellett folyamatosan felülvizsgálja a munkahely-teremtési program sikerességét. Az önkormányzat pedig széles körben ismerteti és népszerűsíti ezt a civil-állami mintaprojektet.

A Márton Péter vezérigazgató és az ORÖ-t vezető Farkas Flórián által aláírt megállapodás az MNV részéről kiterjed a kultúra, az oktatás és a sport területén rendelkezésre álló lehetőségek vizsgálatára is. A vagyonkezelő továbbá aktív szerepet vállalt az ORÖ és a kormányzat közötti kapcsolatfelvételben – írták.

A kormány 2011 májusában keretmegállapodást kötött az ORÖ-vel a magyarországi cigányság felzárkóztatása érdekében. A dokumentumban a felek egyebek mellett azt vállalták, hogy 2015-ig százezer munkanélküli romát vonnak be a foglalkoztatásba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!