Eldöntöttük az értékvitákat

Forrás: MTI

Önmagában nem lesz gyógyír mindenre a jövő évtől hatályba lépő alaptörvény – mondta el Kövér László házelnök Az alkotmány nyomában című kötet szerdai budapesti bemutatóján.

Kövér az elmúlt húsz év ideiglenes alkotmányát a szovjet csapatok ideiglenes állomásozásához hasonlította. Rámutatott, hogy húsz évvel ezelőtt a nagyhatalmi egyezkedések megnyitották az utat a szabadság előtt, volt egy lehetőség az álmaink kibontakoztatásához. Azokkal kellett akkor egyezkednünk, akik negyven évig elzárták az utat hazánk előtt – tette hozzá.

Kövér szerint a mostani alaptörvényt a kritikák ellenére legitimen megválasztott képviselők fogadták el, míg ez az 1989-es alkotmányozás esetében nem állt fenn. A házelnök emlékeztetett arra, hogy az MDF–SZDSZ-paktum is része volt az alkotmányozásnak, mivel többek között az tette lehetővé, hogy a költségvetés elfogadásához csak feles többség kellett.

Miért nem voltunk képesek az ideiglenes alkotmányt egy véglegesre lecserélni – tette föl a kérdést Kövér László. „A balliberális koalíció sem tudta kihasználni a kétharmados fölényét 1994–98 között.” Nem azért van új alaptörvény, mert a régi teljesen rossz lett volna, hanem most megvolt a felhatalmazásunk, hogy a húszéves értékvitákat eldöntsük – tette hozzá.

A házelnök szerint önmagában nem lesz gyógyír mindenre az új alaptörvény, de abban biztos, hogy olyan törvényt hoztak tető alá, amely biztosítja a normális emberi élethez való kereteket. „Alapvetően elhibázott két évtizednek tartom a mögöttünk hagyott időszakot, amelyet úgy érzem, sikerült jóvá tenni az alaptörvénnyel.” Bízom benne, olyan nyomot hagyunk magunk után, amelyre büszkék lehetünk – zárta beszédét Kövér László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!