Elérjük a bűvös három százalékot!

Forrás: MHO

Gazdaságtörténeti jelentőségű döntést hozott a kormány azzal, hogy vállalta: jövőre három százalék alá csökkenti a költségvetés hiányát – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, s elmondta azt is: 2004 óta még sosem teljesítettük ezt az uniós kritériumot. Közölte még: vége az IMF-programnak.

A tárcavezető szerint öt feltétele van annak, hogy teljesüljön a 2011-es hiány. Ezek az alábbiak: a kormány teljesíti az idei 3,8 százalékos költségvetési hiányt, jövőre is beszedik a bankadót, a gazdasági növekedés mértéke 2,5-3 százalékos lesz, olcsóbb lesz az állam fenntartása, illetve a közigazgatás működése, végezetül pedig rendezni kell az állami cégek helyzetét.

„Az Európai Unió ebben minden támogatást megad, az ennél magasabb hiányhoz viszont nem” – húzta alá Matolcsy György, s külön hangsúlyozta: azért gazdaságtörténeti jelentőségű ez a kormányzati döntés, mert 2004 óta még sosem teljesítettük a három százalék alatti hiányt. Szerinte ezzel Magyarországnak nem lesz szüksége új IMF- kölcsönszerződésre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítója nyomatékosította: hazánk sikeresen visszatért a nemzetközi pénzpiacokra, finanszírozása 2011 végéig biztosított. Az idei éves költségvetésről szólva azt mondta: a bankadó beszedésével a büdzsé az idén képes teljesíteni a vállalt eredeti hiányt. Képesek vagyunk a 120 mil­liárd forintos állami zárolást is tartani – fűzte hozzá Matolcsy György.

Újságírói kérdésre részletezte: a svájci frank megerősödése nemzetközi trend, „menekül” a tőke. A dollár mint végső menedék helyett is a svájci frank felé menekülnek a befektetők. „Nem számítunk arra, hogy belátható időn belül jelentősen gyengül a svájci frank. Éppen ezért vizsgáljuk a devizahitelesek megsegítésének lehetőségeit” – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!