Elfogadhatatlan, hogy az ellenzék továbbra is bevándorláspárti

Forrás: MTI

A Fidesz frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki pártok továbbra is bevándorláspárti álláspontot képviselnek.

Rogán Antal ezt azzal kapcsolatban mondta szombaton az MTI-nek, hogy a pártok bírálták Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői, a bevándorlással is foglalkozó beszédét.

A kormánypárti frakcióvezető szerint ha az ellenzéken múlna, teljesen védtelenül hagynák az országot illegális bevándorlók millióival szemben.

Úgy fogalmazott, „szégyenteljesnek tartjuk, hogy miközben a külhoni magyarokra nemet mondtak, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várják".

A bevándorláspárti baloldal nem szereti a magyarokat: az ország érdekei helyett a bevándorlók érdekeit nézi – közölte.

Rogán Antal azt mondta, a Fidesz-frakció támogatja Orbán Viktor törekvéseit, hogy megvédje Magyarország és Európa határait.

Hozzátette: arra kérik a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges eszközzel lépjen fel az illegális bevándorlás ellen.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!