Elfogadta a kormány a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát

Forrás: inforadio.hu

A kormány elfogadta a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát; a dokumentum egyesíti a gyermekszegénységgel, a romaüggyel és hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos stratégiákat – jelentette be a kormányszóvivő sajtótájékoztatóján. Giró-Szász András elmondta, a stratégia a 2011 és 2020 közötti terveket tartalmazza, illetve azon belül a 2012 és 2014 közötti évekre szóló végrehajtási intézkedési terveket.

Úgy értékelte, az elmúlt tíz évben nagyon kevés eredménye volt a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémái kezelésének. Ebben az időszakban az előző kormányok 120 milliárd forintot költöttek el ezeken a területeken, azonban igazolhatóan csak mintegy 10 milliárd forint jutott el az érintettekhez.

Giró-Szász András közölte, a kormány mostantól nemzeti ügyként kezeli az elszegényedés veszélyével küzdők megsegítését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!