Elfogadták a költségvetés fő számait

Forrás: MTI

A büdzsé végleges sarokszámai azt követően alakultak ki, hogy a parlament a kora délutáni órákban több helyen is megváltoztatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június 15-én benyújtott költségvetési törvényjavaslatát.

A kormánytöbbség által elfogadott módosítások a jövő évi bevételeket 283 milliárd 852,7 millió forinttal, a kiadásokat pedig 260 milliárd 452,7 millió forinttal növelték, ami az eredeti előterjesztésnél 23,4 milliárd forinttal kisebb hiányt eredményez.

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevétele és kiadása egyaránt 2795 milliárd 816,1 millió forint; az Egészségbiztosítási Alap bevétele 1710 milliárd 101,4 millió forint, kiadása pedig 1735 milliárd 623,9 millió forint.

A parlament 252 igen szavazattal, 49 nem ellenében fogadta el a költségvetést, amelyet a kormánypárti politikusok mellett a jobbikos Vágó Sebestyén is megszavazott. A többi jobbikos képviselő és az LMP, valamint öt szocialista politikus nemmel voksolt. Az MSZP-frakció nagy része és a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó függetlenek nem vettek részt a voksolásban. A szavazás előtt a számvevőszéki és költségvetési bizottság is elfogadta a számokat.

A változtatás tartalmazza a munkahelyvédelmi akcióterv hatásainak átvezetését. A kisadózók – több adó- és járulékterhet kiváltó – tételes adója 77 milliárd forint bevételkiesést okoz, valamint további 48 milliárdot azzal, hogy az eva helyett is választható. A testület 74 milliárd forint bevételt vár tőle.

Az új kisvállalati adóból 214,5 milliárd forint folyhat be. Ez a legfeljebb 25 embert foglalkoztató cégeknél kiváltja a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót, így 307,5 milliárd kieséssel jár.

A jövedéki adókból az emelésük miatt a korábban vártnál 49 milliárddal több érkezhet a költségvetésbe. A kormányoldal emellett arra számít, hogy az IMF/EU-tárgyalások sikere miatt kedvezőbbek lesznek a hozamok, így százmilliárd forinttal csökkenhetnek a kamatkiadások.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!