Elindult a szocialista belháború

Forrás: mno.hu

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök közölte, hogy új politikai mozgalmat alapíthat, ha kudarcot vall a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tavalyi választási vereségét követően a párt átalakítására tett „utolsó erőfeszítés” – jelentette a Bloomberg hírügynökség pénteken. A tudósítás szerint a volt kormányfő, egykori MSZP-elnök Budapesten (külföldi) újságíróknak nyilatkozva beszélt erről.

- A volt szocialista kormányfő és köre pártszavazási kezdeményezése csak arra jó, hogy elvonja az erőt és figyelmet az ellenzéki párt valódi feladatáról, a kormány kritikájáról, illetve az építkezéstől – mondta el az InfoRádióban Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Mesterházy hozzátette: pártelnökként lett volna elég ideje Gyurcsány Ferencnek ötletei megvalósítására. Az MSZP jelenlegi elnöke úgy gondolja: a pártszavazási kezdeményezésnek főként az lehet a célja, hogy kritizálja az MSZP jelenlegi vezetését, és azt mutassa a tagságnak, hogy a gyurcsányi platform az igazi megújuláspárti.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!