Eljárás várhat Juhász Ferencre

Forrás: MNO

Nyomozás indulhat Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszterrel szemben az úgynevezett tábornokügyben keletkezett nyomozati iratok alapján, amelyeket a katonai vádhatóság tegnap juttatott el a Központi Nyomozó Főügyészségnek – tudtuk meg. A nyomozó hatóság tájékoztatójából kiderül: a viszkisdobozban továbbított miniszteri kenőpénzekről nyilatkozó O. János vallomása és más bizonyítékok felvetik legalább egy mentelmi joggal rendelkező személy büntetőjogi felelősségét.

A Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) tegnap megérkeztek azok az dokumentumok, amelyek a Budapesti Katonai Ügyészségen a tábornokügyben, a Honvédelmi Minisztériumnál feltárt korrupciós bűncselekmények miatt indított és jelenleg vádemelés előtt álló eljárásban keletkeztek – értesült a Magyar Nemzet.

A teljes cikket a Magyar Nemzet mai számában olvashatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!