Elkészült az új polgári törvénykönyv tervezete

Forrás: MTI

Elkészült az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak - közölte Sárközy Tamás, a testület tagja, a Magyar Jogászegylet elnöke pénteken Szegeden.

Egyedül a jogi személyekre vonatkozó könyvvel kapcsolatban van még vita, ebből két változat készült - mondta a műegyetem professor emeritusa a szegedi jogásznapon tartott előadásán.

A tervek szerint február 1-jével elkezdődhet az anyag államigazgatási egyeztetése, a tervezet  áprilisban kerülhet a kormány elé. A parlament a nyári szünet előtt vagy azt követően, ősszel fogadhatja el a jogszabályt, amely a kihirdetését követően egy évvel, 2013. július 1-jén vagy 2014. január 1-jén léphet hatályba - tudatta a szakember.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!