Elkocsiztak hárommilliárd forintot?

Forrás: MNO

Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal korábbi elnöke ellen Budai Gyula. Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos szerint az ügyben felvetődhet Gráf József korábbi agrárminiszter felelőssége is.

Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos szerint az MGSZH autóparkjának eladásakor, illetve az új gépkocsik bérléséről szóló, 2009-ben kötött szerződéssel minimum 500 millió forintos kárt okoztak az államnak, de a hatéves bérleti futamidő végére a megállapítható veszteség akár a hárommilliárd forintot is elérheti. A 838 jármű bérlete és flottakezelése a hatéves futamidőt figyelembe véve az államnak bruttó hatmilliárd-kétszázmillió forintjába fog kerülni. A futamidő végén ráadásul a gépkocsik nem kerülnek a hivatal tulajdonába, hanem a bérbeadónál maradnak – írja a szombati Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!