Elmarad az október 23-i Fidesz-gyűlés

Forrás: MTI

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Európai Tanács elnöke által összehívott brüsszeli csúcstalálkozón vesz részt, ezért az az október 23-ai megemlékezés, amelyen az állami ünnepségek keretében beszédet mondott volna, elmarad – jelentette be Szijjártó Péter. A kormányfő szóvivője azt mondta, az euróválság magyarországi hatásait ki kell védeni, a magyar miniszterelnöknek pedig mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá. Márpedig most vasárnap a Magyarország szempontjából legfontosabb döntések Brüsszelben fognak megszületn, az ország érdeke és az emberek elvárása is, hogy a miniszterelnök ott legyen az Európai Tanács ülésén, kiálljon Magyarországért, határozottan képviselje a magyar érdekeket az euróválsággal szembeni döntések meghozatala során.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte azt is, hogy nem lesz Fidesz-rendezvény az Astoriánál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!