Eltékozolták az állami üdülőket

Forrás: MNO

Egyetlenegy ingatlan sem képezi ma már az állami közvagyon részét abból a 365-ből, amely 1992-ben került a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) gondozásába. A szervezet kasszájában a tavaly októberi átvételkor mindössze kétmilliárd forint volt, ami a töredéke a sok esetben áron alul értékesített üdülők, szállók, telkek után befolyt pénznek – közölte a Magyar Nemzettel az MNÜA berkein belül működő Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. ügyvezető igazgatója. Guller Zoltán tájékoztatása szerint húsz éve azzal a céllal hozta létre az állam és hat szakszervezeti konföderáció az alapítványt, hogy az abba apportált üdülőingatlanokkal és egyéb szakszervezeti épületekkel biztosítsák idősek, gyermekek és családok kedvezményes pihenését, lévén ez közfeladat. Ehhez képest az akkori kuratórium jóváhagyásával különböző ügyletekkel többféle konstrukcióban minden létesítményt „értékesítettek”; szép számmal volt példa ellentételezés nélküli apportálásra és piaci ár alatti eladásra is.

Az Erzsébet-táborokban idén hárommilliárd forintból több mint 75 ezer ember üdültetése válik lehetővé – mondta el a közelmúltban Balog Zoltán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!