Eltemették Bándy Katát

Forrás: MTI

Belső lapos

Eltemették hétfőn Szekszárdon Bándy Katát; a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécsen meggyilkolt pszichológusát több százan kísérték utolsó útjára az alsóvárosi temetőben.

A 25 éves áldozatot a gyászszertartáson a kormány nevében Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter búcsúztatta. Azt mondta, el kívánják rettenti azokat, akik nem hajlandók és nem képesek tetteik súlyát mérlegelni, indulataikat megfékezni. „Méltó és elrettentő büntetést várunk" - jelentette ki. Ugyanakkor olyan családokat és iskolákat szeretnénk erősíteni, ahol a nevelés és a szigor nem engedi az erőszakot - tette hozzá. Balog Zoltán szólt arról, hogy ami Bándy Katával történt, bárhol és bármikor megtörténhet. „Ebbe mi nem törődhetünk bele" - fogalmazott a miniszter.

A rendőrség és a Belügyminisztérium nevében Heresznyei Zsuzsanna alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője búcsúzott a fiatal pszichológustól, szelíd humanistának nevezte, akit az isten is segíteni teremtett.

A római katolikus szertartáson a szekszárdi születésű áldozat halálát Sebestyén Molnár Árpád lelkész értelmetlennek és igazságtalannak nevezte.

A ravatalnál a család és a hozzátartozók mellett egy-egy szál virággal munkatársak, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket.

A fiatal nőt július 8-án hajnalban ölték meg Pécsett, holttestét július 11-én találták meg. A gyilkossággal a 26 éves P. Lászlót gyanúsítja a rendőrség.

Bándy Katát Pintér Sándor belügyminiszter a közszolgálat halottjának nyilvánította.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!