Eltűntek Gyurcsány dobozaiból is azok a fránya szakdolgozatok

Forrás: inforadio.hu

Kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint azonban a pécsi egyetem nyilatkozataival megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.

A Demokratikus Koalíció elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta: nem hiányoztak neki a szakdolgozatai az elmúlt években, így aztán nem is vigyázott rájuk „valami rettenetesen”. Beszámolója szerint fogalma sem volt, hol keresse most őket, és bár szerdán nekiálltak átválogatni a családi könyvtárat, csak felesége, Dobrev Klára két diplomamunkájának egyike került elő, az övéi nem.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében ugyanakkor arra is kitért, hogy mivel az érettségi bizonyítványát sem találta meg otthon, felkészült a következő vádra: „Gyurcsánynak érettségije sincs”.

„Múlt hétfőn még azt vonták kétségbe, hogy volt-e egyáltalán szakdolgozatom. A leckekönyvek másolata, az egyetem hivatalos nyilatkozata a feltételezést határozottan cáfolta. Ezzel a dolog érdemi része lezárult, a vád megdőlt. Ezt követően sokan szerették volna elolvasni a dolgozatokat. Az érdeklődést szívesen kielégítettem volna. De mert az egyetem leselejtezte, én meg nem őriztem meg azokat, nem tudok mást ajánlani a szakdolgozatokért lelkesedőknek: keressék meg a többi képviselőt, ők talán nagyobb becsben tartották egykori munkájukat, és most szívesen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére” – olvasható a bejegyzésben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!