Emelkednek a BKV-tarifák és a közműdíjak

Forrás: MTI

A közszolgáltatási díjak és a BKV-tarifák jövő évi, infláció feletti emeléséről döntött idei utolsó ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület egy héttel ezelőtt szavazategyenlőség miatt nem tudta elfogadni az előterjesztett javaslatokat, ám az MSZP-SZDSZ koalíciónak most sikerült biztosítania az egyfős többséget. A közgyűlés döntése értelmében január 1-jétől a BKV-vonaljegy 290 forintba kerül, a dolgozói havi bérlet 9 ezer forint, míg a diák-, a nyugdíjas- és a kisgyermekes bérlet ára 3.550 forint lesz.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elvi döntést hozott arról, hogy Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet; a képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták az erről szóló javaslatot. A frakciók képviselői ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták az olimpiai helyszínek alkalmasságáról szóló hatásvizsgálatot, valamint jóváhagyták a játékok rendezésének megpályáztatását előkészítő törvénytervezetet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!