EP-választás - Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz listavezetője

Forrás: MTI

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Szájer József fideszes EP-képviselő - aki az elmúlt években is Brüsszelben politizált - a Fidesz országos választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a listán Pelczné Gáll Ildikót ő követi a második helyen, majd Tőkés László, Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György és Erdős Norbert következik. Őket követi Vajdaság és Kárpátalja képviselője – akiket később neveznek meg -, majd a 11. helyen Kósa Ádám, a 12-en pedig Hölvényi György szerepel – ismertette.

Szájer József azt mondta, számításaik szerint a jelenlegi fideszes EP-képviselők fele befutó helyen szerepel a névsorban, amelyet a határon túl élő magyarságot is képviselő nemzeti listának nevezett.

Pelczné Gáll Ildikó hangsúlyozta: a jövőben is határozottan akarják képviselni a magyar érdekeket az EP-ben. Mint fogalmazott, semmilyen diktátumot nem fogadnak el az Európai Bizottságtól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!