Erdélyben és Kanadában is kiálltak a magyar függetlenség mellett

Forrás: MHO, hirado.hu

Kilenc erdélyi és székelyföldi város csatlakozott a budapestivel egy időben tartott megmozduláshoz. A Magyar Polgári Párt felhívására kilenc erdélyi és székelyföldi város csatlakozott a budapestivel egy időben tartott demonstrációhoz.

Csíkszeredában fontosnak nevezték, hogy azok is elmondhassák véleményüket, akik hisznek a polgári demokráciában és elutasítják a kormányt ért vádakat.

Székelyudvarhelyen a szónokok köszönetet mondtak a magyar kormánynak a nemzet egységének megteremtésére tett valamennyi intézkedéséért és elítélték az anyaországot érő, szerintük méltatlan és igazságtalan támadásokat.

„Amikor Magyarországot, a nemzetileg elkötelezett kormánya, köztársasági elnöke vagy éppen kétharmados többsége nemtelen támadásokban szenved, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy irányába nemtelen támadásokat fogalmaznak meg, akkor mi határon túli magyarok együtt érzünk velük, bátorítjuk őket és éljünk bárhol a világban, Székelyudvarhelyen, Budapesten vagy a Felvidéken, mostantól nincs külön határon túli magyar ügy, csak egy magyar ügy van, ennek a tanúságtétele a mai találkozásunk” – mondta a Duna Híradónak Szász Jenő, a Magyar Polgári párt elnöke.

A kanadai és svédországi magyarok is szimpátiatüntetést tartottak. A göteborgi magyarok felhívásukban nyomasztónak nevezték a Magyarországot ért nemzetközi támadásokat, a kanadai magyarok pedig közleményben tudatták: kiállnak a sarkalatos törvények és az új alaptörvény mellett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!