Érdemben kell foglalkozni a devizahitelesek ügyével

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az országnak az lenne az érdeke, hogy a baloldal megújuljon, új szereplőkkel, valódi szociáldemokrata programmal állon ki – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Algyőn.

„Akár mennyire is el tudtuk verni a szocialistákat 2010-ben, nem volt arra mód, lehetőség, idő, alkalom, képesség, ember, hogy megváltozzanak” – jelentette ki a politikus. Hozzátette: „nincs semmi új azon az oldalon”.

Sokan szavaznának egy korrekt szociáldemokrata programra – közölte a politikus annak a fórumsorozatnak az egyik utolsó állomásán, amelyet az újonnan választókerületéhez került településeken tartott az elmúlt hetekben

Lázár János szerint ma ilyet inkább a Fidesz valósít meg. A politikus példaként a bankokra, a nagy multinacionális cégekre kivetett adókat, valamint a rezsicsökkentést említette, amely inkább egy baloldali, szociáldemokrata gazdaságpolitikai programba illene.

Az államtitkár közölte: a devizahitelesek kérdésével érdemben kell foglalkoznia a kormánynak. A lakásukat devizahitelből vásárlók mellett a választásokat követően komolyan meg kell fontolni, miként lehet azokon segíteni, akik gyakran munkaeszközként szolgáló gépkocsijukat is így vásárolták – mondta Lázár János.

Az államtitkár kifejtette: a kormány lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását. A következő ciklusban az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése lesz az egyik fontos feladat, annak érdekében, hogy az emberek minél több ügyüket elintézhessék otthonról.

A politikus szélesebb jogosítványokat adna az önkormányzatoknak a szociális ellátással kapcsolatos döntések területén, és azt is támogatná, hogy a helyi közszolgáltatásokhoz nagyobb mértékben járuljanak hozzá azok, akik nagyobb jövedelemmel rendelkeznek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!