Erősíteni kell a gyermekjogok védelmét

kdnp.hu
Forrás: MTI

Berke Barna európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár képviselte hazánkat a Bel- és Igazságügyi Tanács 2015. július 9-10-én Luxemburgban tartott informális ülésén. A találkozón az államtitkár a gyermekjogok védelmének fontosságát hangsúlyozta. A Tanács megvitatta, hogy az uniós családjog területén hol a legsürgetőbb a szabályok módosítása.

A luxemburgi elnökség javaslata szerint az egyik legfontosabb feladat a jogellenesen másik tagállamba vitt gyermekek visszaadására irányuló eljárások felgyorsítása. Berke Barna államtitkár kiemelte, sajnálatos módon több példa is mutatja, hogy egyes tagállamokban nem soron kívül folytatják le a jogellenes elviteli eljárásokat, miközben a gyermek érdeke egyértelműen haladéktalan eljárást kíván. Ezt elősegíthetné határidők előírása az eljáró tagállami központi hatóságok számára, valamint az együttműködési kötelezettségük rögzítése. A jogsegély, valamint a tagállami hatóságok által nyújtott segítség mellett a harmonizáció szükségességét is jelezték Magyarország mellett más tagállamok is. Az államtitkár szorgalmazta, hogy ezek az elemek is jelenjenek meg az Európai Bizottság felülvizsgálati javaslatában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!