Erre még soha nem volt példa Magyarország történetében

Forrás: mno.hu

A monetáris tanács 25 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 4,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

A monetáris tanács legutóbb szintén 25 bázisponttal történelmi mélypontra, 5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot március végi ülésén. Az volt az első kamatdöntő ülés Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése óta. A monetáris tanács keddi döntése megegyezik az elemzők által várttal – múlt csütörtökön a Reuters, míg hétfőn a távirati iroda kérdezősködött Londonban. Mindkét felmérés 25 bázispontos csökkentést valószínűsített.

A jegybank így immár az egymást követő kilencedik hónapban csökkentette 25 bázisponttal az alapkamatot. Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője kedd reggeli értékelésében úgy fogalmazott: bár egyes elemzők szerint nagyobb kamatvágás lenne indokolt, de „olyan területen mozgunk, ahol eddig nem volt az alapkamat, ezért érdemes inkább óvatosan tekinteni az eseményeket”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!