Ez áll a brüsszeli támadások hátterében

Forrás: MNO

Brüsszel egyes törvények felülvizsgálatával segíti a multinacionális vállalatokat – írja a Magyar Nemzet.

A külföldi nagyvállalatok érdeksérelme miatt keresnek hibát a brüsszeli tisztviselők a plázastop- és a dohánytörvény paragrafusai között, s az Erzsébet-utalvány alkalmazásának szabályait is emiatt vizsgálják – vélik hazai szakértők. – A kormány ezen intézkedései komolyan sértik a multinacionális vállalkozások érdekeit, hiszen korlátok közé szorítják terjeszkedésüket. Ezek a cégek eddig megszokták, hogy monopolhelyzetben vannak – mondta el a lapnak Parragh László. „Egyszóval az üzleti pozíciók átrendeződése zajlik politikai támogatással. Ezért fel kell készülnünk arra, hogy ha Brüsszel bármelyik törvényben hibát lát, legyen válaszunk.” Kiemeli: a kifogás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az uniós tisztségviselőnek igaza is van. A kamaraelnök szerint meg kell védenünk álláspontunkat, lehetőleg finomabb eszközökkel.

Persze az is igaz, hogy a régi uniós országokban a mindennapi életben is természetes, hogy tudatosan igyekeznek a nemzeti vállalatokat támogatni, például már a közbeszerzési pályázatok kiírásakor – teszi hozzá. Hasonlóképpen vélekedik Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára: Európában mindenütt védik a hazai vállalkozásokat, de a földrész nyugati felén ez jóval egyszerűbb, mert ott a cégek több száz éves múltra tekintenek vissza, így tőkeerősek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!