Ezrével szűnnek meg a munkahelyek, a kormány pedig csak ötletel

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: fidesz.hu </p>

Ezres nagyságrendben szűnnek meg a munkahelyek, és a kormány csak elemez, vizsgálódik nem létező milliárdokat jelent be, és létrehozza a „kormányzati kudarckezelő központot”, amely főként azokból áll, akik az országot „padlóra küldték” – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Czomba Sándor fideszes országgyűlési képviselő.

 A politikus felidézte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárának nyilatkozatát, miszerint: 100 milliárdot mozgósít a kormány válságkezelésre. Czomba szerint a nevezett összeg háromnegyedéről nem tudni semmit, hiába érdeklődtek a keret elérhetőségéről és felhasználásáról kérdéseik válasz nélkül maradtak.

A képviselő úgy gondolja, hogy a most meghirdetett munkaerő-piaci pályázatokból a vállalkozók legkorábban májusban jutnak pénzhez. Véleménye szerint a kormánynak elképzelése sincs miként kezelje a válságot, hogyan segítse a munkahelyek megtartását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!