Február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékezünk

Forrás: MTI

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Budapesten a Terror Házánál tartanak állami megemlékezést A kormány szombaton 10 és 18 óra között az Andrássy út 60., azaz a Terror Háza Múzeum előtt várja mindazokat, akik az emlékezés mécseseit kívánják elhelyezni a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére – áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében.

A múzeumnál 16 órától Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója és Balás-Piri László, a Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke mond beszédet. A megemlékezésen bemutatják Ákos új klipjét, és fellép Váczi Eszter énekes, dalszerző is.  

Az emléknap alkalmából szombaton egész nap ingyen látogatható az idén tízéves Terror Háza Múzeum, amely az elmúlt évtizedben több mint négymillió látogatót fogadott. Délelőttől a már előre bejelentkezett látogatói csoportok tárlatvezetéséhez ismert művészek csatlakoznak. A rendhagyó tárlatvezetésen Bársony Bálint zenész, valamint Laklóth Aladár, Kautzky Armand, Fazekas Andrea és Gubik Ági színészek személyes, családi élményeikről is beszélnek, hogy a fiatal korosztály közvetlenebb képet alkothasson a kommunizmus időszakáról.  

2000 óta, az első Orbán-kormány döntése alapján tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Azért ez az emléknap dátuma, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.  

A KIM közleménye szerint a kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra, Kelet-Európában egymillióra becsülik. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által, jóval többre tehető ugyanakkor azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított – hangsúlyozza a minisztérium közleménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!