Felavatták a második világháborús hős szobrát a budai Várban

Forrás: MTI

Koszorús Ferenc vezérezredes olyan katona volt, aki nem hagyta veszni a nemzeti hűségbe vetett hitet, segített emberebbé tenni az embert, magyarabbá a magyart – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a világháborús hős katona szobrának avatásán a budai Várban.

Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében kiemelte: Koszorús Ferenc kitűnő katona volt, aki tehetségét többek között a Donnál is bizonyította. 1944-ben azokat az embereket védte, akiket el akartak hurcolni: 2100 csillagos házból mintegy 250-280 ezer zsidó deportálásába való közbeavatkozásával sokak életét megmentette.

Kövér László és Hende Csaba is kitért arra, hogy Koszorús Ferenc hőstetteit évtizedeken keresztül, s –  mint a honvédelmi miniszter fogalmazott – néha még manapság is tagadják. A házelnök és a honvédelmi miniszter egyaránt követendőnek nevezte Koszorús Ferenc vezérezredes példáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!