Felelősségre vonnák a kommunista bűnök elkövetőit

Forrás: mno.hu

A Magyar Nemzet értesülése szerint megnyílhat az út a legjelentősebb kommunista bűnök elkövetőinek tényleges felelősségre vonása előtt. A lap szerint a kormány nemcsak az új alkotmány első fejezetében, hanem átmeneti rendelkezésekben is egyértelművé tenné, hogy a kommunista időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető tetteivel kapcsolatosan nem tekinti lezártnak az igazságtételt. Gulyás Gergely, az alkotmánytervezet előkészítésében jelentős szerepet vállaló fideszes politikus azt hangsúlyozta, hogy a felelősségrevonás kizárólag azokat érintheti, akiknek a kezéhez vér tapad, akik emberiesség elleni vagy háborús bűntetteket követtek el. Hozzátette: ha a 97 éves Képíró Sándorral szemben lehet eljárást indítani, akkor ugyanezt indokolt a nyolcvanas éveik végét taposó kommunista bűnösökkel szemben is megtenni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!