Felfüggesztették az éhségsztrájkot a szegedi hallgatók

Reggel határozatlan időre felfüggesztették a szegedi hallgatók az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul elkezdett éhségsztrájkjukat.

kdnp.hu
Forrás: MTI, delmagyar.hu

Belső lapos

A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának auditorium maximumában pénteken esete mintegy nyolcvan hallgató kezdett éhségsztrájkot. A diákok a hétvégén csupán napi öt liter vizet vettek magukhoz, és hálózsákokban a padok között, az előadóterem földjén aludtak. Az éhségsztrájkolók vércukrát és vérnyomását folyamatosan ellenőrizték. A demonstráció során néhányan rosszul lettek, ők orvosi javaslatra befejezték a koplalást.

Juhász Tamás, a demonstráció szervezője korábban elmondta, akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban érdemi párbeszéd alakuljon ki a kormányzat és az érintettek, a hallgatói érdekképviselet, az egyetemi vezetők és szakszervezetek között.

A szervező elmondta, társaival elfogadhatatlannak tartja, hogy az új felsőoktatási törvény folyamatosan változó – és ezzel bizonytalanságot teremtő – koncepcióiban felmerül a „bújtatott tandíj”, a hallgatók „röghöz kötésének” vagy bizonyos képzések kizárólagosan költségtérítésessé tételének ötlete.

A hatvanórás tiltakozás alatt a diákok tanultak, társasjátékokat játszottak, filmeket néztek, beszélgettek, olvastak. A hallgatók félmázsányi nagyméretű kartonlap és 120 méternyi vászon felhasználásával transzparenseket gyártottak a hétfőre meghirdetett tüntetésre. A demonstrálók „Hoffmann-egypercesek” néven tucatnyi rövid videó üzenetet is készíttek, melyekben kifejtették a jogszabálytervezettel kapcsolatos álláspontjukat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!