A feltörekvő országok szerint az euróövezeti államok visszaélnek az IMF-ben meglévő erejükkel

Forrás: MNO

Számos feltörekvő ország ellenzi, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) több pénzt fordítson az euróövezeti válság kezelésére, és azzal fenyegetnek, hogy keresztülhúzzák az erre vonatkozó tervet – írta vasárnap a Der Spiegel című német hetilap.

Az euróövezeti államok visszaélnek az IMF-ben meglévő erejükkel, elvárják a feltörekvő országok támogatását az övezet válságának megoldásához, az IMF működésének átalakítását viszont hátráltatják – mondta Paulo Nogueira Batista, az IMF igazgatótanácsának Brazíliát és további nyolc dél-amerikai országot képviselő tagja.

Hozzátette: egyáltalán nem biztos, hogy az IMF jövő hét végén következő közgyűlésén elfogadják a fokozottabb euróövzeeti szerepvállalás tervét. Az egyik fontos előfeltétel az euróövezeti válságkezelő alapok bővítése, erre vonatkozóan viszont „még ígéretből is túl kevés van” – mondta. Az IMF már eddig is túlságosan sok erőt fordított Európára, az euróövezeti tagállamok pedig visszaélnek a nemzetközi pénzügyi szervezetben élvezett hatalmukkal. Ebben a helyzetben előfordulhat, hogy az euróövezetnek szánt pótlólagos források ügyében csak júniusban, a G20 csoport mexikói csúcsértekezletén döntenek majd – mondta Batista.

A legnagyobb feltörekvő országok BRICS-államoknak nevezett csoportja – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – már régóta kifogásolja az IMF szerkezetének átalakítását célzó reform lassúságát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!