Felújítják a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyet

Forrás. MTI

Csütörtökön teszik le az alapkövét a Nógrád megyei Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely beruházásnak. Kálmán Peregrin ferences szerzetes  tájékoztatása szerint a 2014 novemberére elkészülő, mintegy 2,5 milliárd forintos felújítást zömmel uniós forrásból finanszírozzák.  

Megközelíthetőbbé teszik a leglátogatottabb római katolikus búcsújáróhely oltárépítményét, átépítik a zarándokházat, és fogadóépületet is építenek. Az oltár mögötti falfelületre Marko Rupnik jezsuita szerzetes készít nagyméretű mozaikot, az ő alkotásai ékesítik a világ legjelentősebb kegyhelyeit.  

A barlangban lévő Szűzanya-szobrot a támfalban kialakított fülkében helyezik el, így a betegek lépcsőzés nélkül is meg tudják majd közelíteni. A szobor megérinthető lesz, és gyertyagyújtásra is alkalmassá válik a hely – ismertette a kegyhelyigazgató.  

Felújítják a rendházat, emelik a zarándokház komfortfokozatát, új főzőkonyhát is kialakítanak benne. Új vizesblokkokat építenek ki, mivel a nagy zarándoklatok idején tízezer hívő vesz részt a szertartásokon. Emellett kétszáz négyzetméteres rendezvénytermet építenek száz négyzetméteres terasszal.  

Az épületszárnyak közötti füves területen szabadtéri színpad épül, ahol kulturális rendezvényeket tarthatnak majd. Megépítenek egy fogadóépületet is információs centrummal.  

Az összesen 2 milliárd 470 millió forintos beruházást 99,3 százalékban támogatja az Észak-magyarországi Operatív Program. A fejlesztések 2014 novemberére készülnek el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!