Fidesz: Az ellenzék együtt iratkozott fel a Soros-listára

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demoratikus Koalíció (DK) elnöke újra elismerte, hogy az ellenzék együtt iratkozott fel a Soros-listára.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Gyurcsány Ferenc a DK köztársaság napi megemlékezésén meg azt mondta, a hazafiaknak és demokratáknak, függetlenül attól, hogy honnan jöttek, közösen kell szembeszállniuk Orbán Viktor rendszerével.

A Fidesz reagálásában azt írta, ezzel Gyurcsány Ferenc ismét egyértelművé tette egyértelművé vált, hogy az ellenzéki politikusok a hatalomért mindenre képesek: a baloldal "gátlástalanul összeállt a náci, antiszemita Jobbikkal, és együtt iratkoztak fel a Soros-listára", hogy bevándorlóországot csináljanak Magyarországból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!