Fidesz: "börtöntöltelékek" álltak össze a baloldalon

Forrás: MTI

A Fidesz szóvivője szerint a baloldalon semmi sem változott az elmúlt években, „bukott politikusok és börtöntöltelékek álltak össze”.

Hoppál Péter azzal kapcsolatban fogalmazott így budapesti sajtótájékoztatóján, hogy – közlése szerint – a német megszállási emlékmű terve elleni szerdai baloldali tüntetés egyik szervezője Marsovszky Balázs volt, akit a Zuschlag-ügy hatodrendű vádlottjaként korábban börtönbüntetésre ítélt a bíróság folytatólagosan elkövetett csalásért.

A 2010 előtt „minden idők legkorruptabb kormányzását” elkövető szocialisták „tárt karokkal várták vissza” a jogerősen elítélt bűnözőt, sőt a hírek szerint „még szabadulóbulit is rendeztek a tiszteletére” – mondta a kormánypárt szóvivője.

Hoppál Péter azt is megjegyezte, hogy Marsovszky Balázs a XV. kerületi önkormányzat vagyonkezelési bizottságának tagjaként 3,5 millió forintért egy 78 négyzetméteres budapesti lakáshoz juttatta Zuschlag Jánost.

A szóvivő mindemellett azért is megdöbbentőnek és képmutatónak nevezte a baloldal szerdai Szabadság téri demonstrációját, mert az említett Marsovszky Balázs évekkel ezelőtt együtt gúnyolódott a holokauszt áldozatain – a börtönből nemrégiben szabadult – Zuschlag Jánossal a Terror Háza Múzeum előtt.

Értékelése szerint Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a baloldal megújításáról szóló ígérete hazugság volt, hiszen ahelyett, hogy pártja megszabadult volna a bűnösöktől, „tárt karokkal fogadják vissza azokat, akik esetenként köztörvényes bűncselekményekben érintettek”.

Mesterházy Attila nem elég, hogy „börtöntöltelékeket” fogad vissza a baloldalra, de titkolózik arról is, hogy Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettesen kívül még hány szocialista politikusnak van hamis afrikai útlevele és titkos bankszámlája – fogalmazott Hoppál Péter, aki szerint „itt az ideje, hogy színt valljon” az MSZP elnöke ebben a „bűncselekmény-sorozatban”, amelyben „szügyig gázol” a szocialista párt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!