A Fidesz és a KDNP frakcióval egyeztet Orbán Viktor

Forrás: hirado.hu

A kormányfő a Fidesz és a KDNP frakcióval egyeztet a költségvetési törvényjavaslat átgyúrásáról, bejelentések a parlamentben lehetnek.

A költségvetési törvényjavaslat átalakítását pénteken Brüsszelben jelentette be a kormányfő, az m1-nek adott hétvégi interjúban pedig azzal indokolta, hogy egyrészt az eurózóna gazdaságai rosszabbul fognak teljesíteni jövőre, mint korábban, másrészt pedig, ha az euróövezet országai nem tudják megerősíteni a közös pénzt - és úgy tűnik, ez lassan halad -, akkor annak kedvezőtlen hatása lesz a forint árfolyamára, ezért a 2012-es költségvetést más euró-forint árfolyamon kell kiszámolni, mint amivel a benyújtáskor kalkuláltak.

A Fidesz-KDNP pártszövetség képviselőcsoportjának ülésén – Lázár János Fidesz-frakcióvezető korábbi tájékoztatása szerint – a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról is tárgyalnak majd a kormánypárti politikusok, csakúgy, mint az önkormányzati, valamint az új választási törvény javaslatához érkezett módosító indítványokról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!