Fidesz: Jó hír jelent meg a közlönyben a személyszállítóknak

Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy 2022 végéig felfüggesztik azt a szabályt, miszerint legfeljebb 10 éves autóval lehet taxizni - közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója csütörtökön a Facebookon.

kdnp.hu – MTI

A bejegyzésben hangsúlyozták, ez jó hír a személyszállítóknak, hiszen így sok millió forintnyi terhet vesznek le az érintett családok válláról.

„Magyarországnak működnie kell, a koronavírus-járvány alatt mindent meg kell tenni a munkahelyek megvédéséért. Éppen ezért a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója korábban javasolta a kormánynak: könnyítsenek a taxis vállalkozók helyzetén" - írták.

Felhívták a figyelmet, hogy a könnyítés elsősorban a fővárosi vezetés által „cserben hagyott" budapesti vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget, azonban a kormánydöntés az ország egész területén dolgozó taxisokra is vonatkozik.

Hozzátették, hogy gépjármű fiatalabbra való cserélésének halasztására vonatkozó rendelkezés azokra az autókra vonatkozik, amelynek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el, illetve azokra a taxisokra, akik már 2020. március 1-jén rendelkeztek tevékenységi engedéllyel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!