Fidesz-KDNP: Soros és szervezetei továbbra is a kormányt támadják

Amikor „Soros György és szervezetei" a járványügyi készültséget támadják, bizonyítják, hogy számukra nem a védekezés sikeressége a legfontosabb, hanem továbbra is a Fidesz-KDNP-kormány támadása - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.

kdnp.hu – MTI

Hollik István a Facebook-oldalán közzétett videóban emlékeztetett arra, hogy mivel Magyarország sikeresen lezárta a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát, a parlament elé kerülhetett az a törvény, amely visszaveszi a rendkívüli felhatalmazást a kormánytól.
    
Hangsúlyozta, a vírus nem tűnt el, „továbbra is itt van", ezért felelős és indokolt döntés a járványügyi készültség fenntartása.
    
Szerinte „Soros György szervezetei, név szerint a TASZ, az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság most éppen ezt támadja".
    
Közölte, ezek a szervezetek továbbra is diktatúrát kiáltanak és „azzal a képtelenséggel kürtölik teli a világsajtót", hogy a rendkívüli felhatalmazás megszűnése után is túlhatalommal rendelkezik a kormány.
    
„Ez nettó hazugság" - hangoztatta a kormánypárti politikus.
    
Hollik István azt mondta, az Országgyűlés felelősen járt el, amikor megadta a rendkívüli felhatalmazást a kormánynak, amely ezt arra használta fel, hogy mindent megtegyen a magyar emberek egészségének megóvása érdekében.
    
Elmondta, a vírus ellen továbbra sincs ellenszer, ezért most az a felelős döntés, ha az Országgyűlés a rendkívüli jogrendet megszünteti, de a járványügyi készültséget fenntartja.
    
Jelezte, a kormány továbbra is mindent megtesz a magyar emberek biztonsága és egészségének megvédése érdekében.
    
Hollik István közölte, „ne felejtsük el, csak az első csatát nyertük meg, a vírus és negatív hatásai elleni küzdelem java még hátra van".
    
Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerdán úgy értékelte a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, a veszélyhelyzet megszüntetéséről, továbbá a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslatokat, hogy azok egyáltalán nem alkalmasak a rendeleti kormányzással kapcsolatos félelmek eloszlatására.

A civil szervezetek szerint ha a törvényjavaslatokat ebben a formában elfogadják, az a kormány újabb határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzását teszi lehetővé, és ezúttal már a minimális alkotmányos garanciák sem érvényesülhetnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!